2 more left to go :)

1/16/2012

Juhuu örömmel teli szép délutánt mindenkinek!! Ha netán kíváncsiak lennétek mi ez a nagy jókedv, elárulhatom. 4-es lett a mai vizsgáám!! Tisztára ki vagyok akadva magamon is, mert sosem voltak ilyen jó jegyeim itt az egyetemen, inkább a 3-asok felé tekingettem meg néha összejött 5-ös is. Most már egyre jobban kezdem azt gondolni, hogy ösztöndíjat is kaphatok, eddig olyan nehezek voltak a vizsgáink, hogy ilyenben nem is reménykedtem (első évben kaptam egyedül) örültem, ha egyáltalán én azok közé tartozok akiknek megy a jog és nem azok közé akik kibuknak. Már csak 2 vizsgám van hátra, az egyikre holnap megyek megbukni, hogy uvzni tudjak belőle, mert csak ilyen szerencsétlenül tudtam felvenni a másik meg szerdán lesz, de az csak egy fakt és elég rá 2 óra és most még lehet túloztam :D Képpel magamról nem tudok szolgálni, mert ahogy hazaértem a vizsga után ettem és beugrottam az ágyba. Képzelhetitek egy kicsit lestrapált voltam, mert erre a maira is csak 3 napom volt, ami nem annyira elég így 1-kor még fent voltam, de fél 6-kor keltem, hogy még ismételjek. Bíztam a szerencsében mint mindig és jó tételeket húztam, úgyhogy megérte azért szenvedni :) A lényeg, hogy nemrég keltem és nem tervezek magamról ilyen állapotban képet csinálni :D DE ígérem holnap a vizsga után lövök párat, ha hiányzik a fejem :D A nagyon poetikus képeimhez térek vissza (ápol és eltakar :D) mint amiket tegnap láthattatok. A mai kép akkor készült amikor én már javában ismételtem, de a napocska még csak akkor ébredt. Na megyek, hogy megejtsem a mai nap 2. étkezését így megkésve és utána sorozatozok szerintem :) Ja és szurkolok, hogy ideérjen a hó, most hallottam a rádióban, hogy van olyan hely Szegeden ahol már esik! Be is csuktam a reluxát és remélem mire holnap reggel kinyitom, szép havas Tisza partot fogok látni :)


Yaay, hello everyone on this joyful afternoon! In case you're wondering why this happy mood I can tell you. I got a B on my exam today!! I'm so amazed at myself this semester cos I never had so good grades like these since I'm attending university. I was more like a C type and sometimes I got A-s too. I'm starting to think that I can even get  a scholarship for my good grades, so far my exams were so hard that I didn't dream of this (only got it   once in my 1st year) I was just happy I'm among the ppl who are managing law university and not among the ones that are failing. I only have 2 exams left, one is tomorrow and I'm only going so they can see that I was there and so I will be able to sign up for a re-examination. I was only able to put this one so short after an other one so that's the reason I couldn't study. My last one is on wednesday but it's only a facultation and it doesn't need much of studying only around 2 hours but maybe I still said too much :D I can't give you a pic of myself today cos as soon as I got home I ate and jumped into the bed. You can imagine how tired I was, cos I only had 3 short days for my today's exam so I was still up at 1am but already got up around 5:30 to repeat some pages more. I was hoping as I always do and I got lucky cos I picked 2 good questions so the suffering was worth it :) So the point is that I got up not so long ago and I'm not planning to take a pic of myself like this :D BUT I promise tomorrow after my exam I will make some if you miss me :D Today I'm returning to my more poetic pics (nice to hide behind them :D) which you could see in my posts yesterday. The pic was taken when I was repeating for a long time but the sun was just getting up from it's sleep. I will go now to get the 2nd meal of the day (little late maybe?) an then I will watch some series I think :) Oh and I'm crossing my fingers for some snow cos I just heard in the radio that there are places in Szeged where it's already snowing! I already closed the window blinds and I'm hoping that when I'm opening them in the morning I will see a nice snowy sight :)




You Might Also Like

4 megjegyzés

  1. itt esett kicsit előbb a dugonicson :D hajrá, ma pedig ügyesek voltunk:) pusziii

    VálaszTörlés
  2. ügyesek hát :D szólj, ha megint mész nézelődni, akkorra majd kifestem a körmöm és megnézzük a 190-es csodán:D erre nem esik még mindig, kilestem :(

    VálaszTörlés
  3. ügyesek, szépek, fotogének, fotóművészek!! <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. jajj nemáár :) a fotóművészt azt különösen köszönöm, Adrust eddig is tudtuk, hogy az :D

      Törlés