Study guide - avagy én, hogyan tanulok

6/08/2013

Sokatoknál már láttam ilyen típusú bejegyzést, érdekes elolvasni, ki hogyan tanul bár ötleteket annyira nem szoktam belőle meríteni, mert az évek során kialakult egy módszerem és nekem az vált be a legjobban :) Pár nappal ezelőtt egy névtelen hozzászólótól kaptam egy olyan kérést, hogy osszam meg én is veletek a tanulási szokásaimat, úgyhogy ez a bejegyzés erről fog szólni. Ha másra nem arra jó lesz, hogy rácsodálkozzatok, hogy lehet ti is így tanultok, vagy ha nincs egy konkrét módszeretek, talán ötletet is tudok adni.

1. A tananyag összegyűjtése



Az első tanulós napot mindig azzal kezdem, hogy összegyűjtök mindent, amit meg kell tanulni, megszámolom, hogy összesen hány oldal és megnézem hány napom van elsajátítani mindent. Ilyenkor a  fél oldalakat is egynek számolom és az összesítésbe olyan anyagrészek is bekerülnek, amiket lehet nem fogok annyira részletesen átvenni. Amikor megvan a végeredmény elosztom a napok számával. A vizsga előtti napot ideális esetben ismétlésre hagyom úgyhogy ha pl. 4 napom van tanulni, akkor csak 3-al osztok, mert az utolsó nap elvileg már csak az átnézésre marad. Így megkapom az oldalak számát amit egy nap meg kell tanulni ahhoz, hogy időben végigérjek az anyagon. Nekem ez nagyon fontos, mert ha ezt nem látom előre, nem tudom, hogy haladok és félek, hogy az egyik nap sokat tanulok, de mégsem eleget és az utolsó napon ott találom magam még rengeteg tanulnivalóval. Ez abban is segít, hogy ösztönözzem magam, amikor már nagyon nincs kedvem, hogy na már csak 10 oldal és akkor nyugodt lelkiismerettel tehetem le a könyvet mert tudom, hogy a terv szerint haladok. Az előnye annak, hogy az elején azokat az oldalakat is beszámolom, amik annyira nem fontosak, hogy így a lehető legnagyobb számot kapom, és a legrosszabb ami történhet, hogy hamarabb végzek, mert vannak oldalak, amikre kevesebb időt kell szánni. Olyan jó érzés, amikor azt hiszem, hogy még sokat kell tanulni és az utolsó 3 oldal pl. már csak fél oldaasl és hipp hopp végzek velük :)


2. Aláhúzás



Amikor mindenem megvan, akkor kerül elő szövegkiemelő. Ha könyvből tanulok, ott nem kell minden így a lényeget szoktam kiemelni, ha jegyzetből, akkor elvileg minden mondatot meg kell tanulni így itt a lényeg kiemelésének nem lenne értelme, mert beszínezhetném az egész lapot :D Ilyenkor is azért az alcímeket, fontosabb kifejezéseket kiemelem, hogy amikor majd ismételek jobban átlássam az anyagot és ha esetleg nem jut eszembe valami, csak a kiemelt részre kelljen pillantani. Általában nem esek neki rögtön az egész anyagnak, hanem mindig csak az aznapi részt emelem ki. Ez azért vált be, mert a kiemelés közben már egyszer végigfutom az anyagot, látom teljes egészében, így amikor kész vagyok, a tanuláskor jobban látom összefüggéseiben a dolgot és könnyebben megragad a fejemben :) A kiemelés mellett írogatni is szoktam, ha például nagyon nehezen jegyzek meg egy kifejezést, párszor leírom az oldalak tetejére és így a szemem mindig odatéved és megjegyzem. 

3. Ismétlés



Ha nem éppen egy 500 oldalas tananyagot próbálok bevenni általában van idő arra, hogy a következő napot mindig az előző napi ismétlésével kezdjem és csak utána térjek rá az aznapi adagra. Ehhez azonban nagy fegyelem kell és sokszor inkább az hajt, hogy haladjak már, mert olyan rossz érzés, hogy elment az egész délelőtt és még gyakorlatilag újat nem is tanultam, csak az előzőt ismételtem. Ezért legtöbbször az utolsó napra marad az egész anyag átnézése. Erre mindig kell időt szakítanom, ha kell éjszakázom, de nekem nem elég az, hogy egyszer megtanuljam. Muszáj még egyszer átnéznem az anyagot és ettól, hogy úgy érzem vizsga előtt, hogy nem tudok semmit, ott van az a fejemben és minden előjön, amikor meghallom a kérdéseket, mert mélyen elraktároztam azzal, hogy átismételtem. Szeretem a tartalomjegyzékben is bejelölni, hogy hol tartok, egyrészt, mert így látom, hogy mennyi van hátra, másrészt mert amíg firkálok nem kell tanulni :D

4. Maga a tanulás

  • Szeretek hangosan tanulni, ez nem mindig azt jelenti, hogy teljes hangerőn mondom az anyagot a lakótársamat és a szomszédokat megőrjítve, de a suttogás általános jelenség nálam. Így jobban értelmet nyer az anyag és sokszor ha csak fejben mondom vissza kicsit olyan mintha nem tudnám annyira. Nem tudom ennek van-e értelme, én csak azt vettem észre, hogy ha csak fejben tanulom meg, akkor utána nehezebb válaszolnom a kérdésekre a vizsgán, amikor már tényleg ki kell mondani a szavakat, mert a fejben ismétléskor sokszor átugrok néhány részt, mondván ,hogy ezt tudom. Persze előfordult, hogy könyvtárban tanultam és ott ugye nem motyoghatok és akkor sem volt gond a vizsgán, de én inkább úgy szeretek tanulni ha kimondhatom a szavakat.


  • A másik dolog, amit a vége felé csinálok, hogy járkálok az ismétlés közben. El kell, hogy tereljem a gondolataimat a sétálással, mert ha csak ülök az asztalnál, elkalandozok, mert már annyira nincs kedvem az egészhez.


  • Legtöbbször az asztalomnál tanulok, vagy az ágyon hason fekve ha már a hátam fáj a sok görnyedéstől, bár ennek megvan az a veszélye, hogy elalszom. Én egyébként úgy vagyok vele, hogy ha álmos vagyok nem erőltetem, hogy csak azért is tanulás van most, mert azzal csak azt érem el, hogy elmegy fél vagy egy óra azzal, hogy állandóan csukódik a szemem és lebukik a fejem a tanulnivaló fölött. Inkább lefekszem egy 20 percre és frissebben ébredek, jobban megy majd utána :)


  • Gépről nem igazán szeretek tanulni, így általában kinyomtatok mindent, kivéve ha nincs sok anyag és egy kevésbé fontos vizsgára készülök. Általában ez akkor van, ha csak másfél 2 napom van készülni.


  • Azt nem szoktam beosztani, hogy hány órát tanulok és mennyit pihenek, mert azt majd menet közben érzem úgy is, és azzal, hogy az egynapi tanulnivaló ki van számolva, mindig tudom, hogy van-e idő egy egyórás sorozatnézésre vagy csak annyira, hogy egyek valamit és folytassam.



Azt hiszem ez minden, amit az én tanulási szokásaimról el lehet mondani. Remélem hasznos lesz valakinek, ha pedig nem akkor legalább érdekes volt :) Ha valamit kihagytam vagy van, amire kíváncsiak vagytok, akkor csak kérdezzetek bátran! :)

You Might Also Like

4 megjegyzés

  1. Társasági jog,ajjj, részvétem. Ott pont nincs jó megoldás, minden kell és kész. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát igen, de szerencsére csütörtökön 4-esre levizsgáztam belőle, úgyhogy nem lesz több gondom vele! :)

      Törlés
  2. Szia Karin!

    Köszönöm, hogy elkészítetted a posztot! :) Én is az SZTE jogi karán tanulok, munkaügyi és társadalombiztosítási igazgatási szakon, ez volt (vagyis még sajnos nincs teljesen vége) az első évem. Az első félévem nem sikerült úgy, ahogy azt elvárnám magamtól, nehezen éreztem rá az egyetemi ritmusra, de talán ez a 2. vizsgaidőszakom tényleg tükrözi a tudásom. :) Igyekszem kialakítani egy a tiédhez hasonló módszert, mert ahogy olvasom neked nagyon bevált. :) Még egyszer köszönöm! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon szívesen! :) Ne aggódj az elején még nehezebb belerázódni az egyetemi pörgésbe, de ahogy telnek az évek könnyebb lesz :) Remélem segítettem és nagyon ügyi leszel ezután :)

      Törlés