péntek az én napom

11/18/2011

Halihóó! Ma már sokkal jobb kedvvel ébredtem és ez csak fokozódott, mert nem írtunk zh-t! Persze kicsit bosszantó, hogy akkor minek tanultam rá tegnap, de most legalább teljesen biztos vagyok benne, hogy számolást kapunk jövő héten. Ez mellé jön az, hogy péntek van úgyhogy a jókedvem teljes:) Ma délutánra tervezek egy jól megérdemelt szundit és utána nagytakarítás on! Most úgy van kedvem hozzá, jó érzés lesz a tiszta lakás, és hát inkább akkor kell csinálni amikor kedv is van. Hihetetlen milyen gyorsan poros lesz minden megint :D Mára hoztam nektek pár régebbi képemet, mert azt még nem árultam el, hogy fotózni is szeretek. Egyenlőre csak hobbi szinten űzöm, de jó lenne egyszer rendesen is megtanulni, hogy ne mindig az automata üzemmódot használjam :D Már kiskorom óta imádtam fényképezni, emlékszem mennyi filmet ellőttem :D (durva, hogy már egyáltalán nem is használunk filmes gépet pedig nem volt olyan régen) Az első komolyabb gépemet apukámtól (aki, szintén nagy fotós-kamerás, lehet tőle örököltem?) kaptam 14 évesen objektívvel mindennel, bárcsak most is tudnám használni de az is filmes. Azóta volt 3 sima kicsi digitális gépem. Veszélyes ilyet adni nekem, mert mindig egy idő után rejtélyes módon elromlanak :/ A legutóbbi egy pentax volt, most éledezik, úgyhogy már fél éve apukám kölcsönadta az egyik régebbi gépét, amit most használok. Ez egy Panasonic DMC-FZ30. Hát akkor jöjjenek a képek: (juuj izgulok, hogy fognak-e nektek tetszeni:)) Ne ítélkezzetek nagyon szigorúan, mert ahogy mondtam a profitól nagyon messze állok :)

Holla everyone! I got up with a better mood than yesterday and it just got better, cos we didn't write the test! Of course it's a bit annoying, cos studying yesterday was a waste then but at least now I'm totally sure we will get calculations next week. The fact that it's friday only adds to this and completes my good mood:) I'm planning a well deserved nap for the afternoon and then im up for a big cleaning. I'm in the mood to do so and it will also feel nice to be in a clean apartment. After all when you have the mood is the time to do it:) Amazing how fast it gets all dirty :D  For today I got you some old pictures of mine, cos I haven't told you so far that I like to take photos. For now it's just a hobby but it would be nice to learn about it at one point so I won't always use the automatic function on the camera :D I've loved to take pictures since I was little, I remember how many films I used up :D (strange that we are not using film cameras at all anymore, but it wasn't even that long ago when we only had those types) I got my first serious camera from my dad ( who is also a camera-video camera freak, maybe I inherited this from him?) when I was 14 with an objective and all. I wish I could still use it, but it's a film camera too. Since then I had 3 ordinary digital cameras. It's dangerous to give such things to me cos after a while they misteriously go wrong :/ My latest one is a pentax which is just coming back to life so for half year now i'm using one my dad lent me. It's a Panasonic DMC-FZ30. Well let the pictures come: ( I'm so excited if you like them or not :)) Don't jusge too much cos as I said I'm not  professional :)






Na egyenlőre ennyi, mert hihetetlen lassan tölti fel a képeket :/ Sziasztoook!:)

That's it for now, cos it's uploading incredibly slow :/  byyeeee!:)

ajj ennek integetnie kéne,hmm nem jött össze :D/oh this is supposed to wawe, didn't suceed :D

You Might Also Like

8 megjegyzés

  1. hát szerintem nagyon jhók... az erdősnek annyira tetszik a szomorkás hangulata... Oo de majd ugye frissebbek is jönnek? (:

    VálaszTörlés
  2. úú, nekem a 3. (a szürkés fás) nagyon tetszik! Én is amatőrködnék, ha lenne működőképes saját gépem, az én kis kompaktom is elromlott :( mindenképp veszek egyet jövő év elején magamnak, még nem tudom milyet, de kell majd sokat fotóznom :) Szerintem bátran töltögesd felfelé a képeid, én szívesen nézném őket! Szép hétvégét :)

    VálaszTörlés
  3. majd igyekszem kimenni és csinálni párat csak most már a levelek is lehullottak:/ de ígérem, biztos lesz még csak bírja a netem :D

    VálaszTörlés
  4. Na most látom, hogy te is írtál Zsó:) Akkor jönni fognak a képek, amint lesz időm csinálni párat. :)Utálom, hogy ilyen hamar sötét van, mire lenne időm már nem látok semmit. szép hétvégét neked is! :)

    VálaszTörlés
  5. Látom felavattad az új felsőd, jól áll nagyon! :)

    VálaszTörlés
  6. ja iiigen felavattam ám :) csináltam is róla képet, de nem volt türelmem feltölteni mert aaannyira belassult a netem most valamiért. Viszont megyek haza és ott nem lesz gond vele :) Köszi a bókocskát :)

    VálaszTörlés
  7. nagyon jók a képek:):)vááárom a többit is :)szép hévégét!

    VálaszTörlés
  8. köszönöm gabi!:) akkor most már tényleg fogok párat kattintani, ha visszaértem Szegedre, mert most ott hagytam a gépet :)

    VálaszTörlés