finally relaxing time

12/15/2011

Köszönöm a sok kedves szót meg a szugerálást, azt hiszem működött. Nem volt annyira durva a vizsga mint gondoltam volna. Persze voltak nehezebb kérdések is de azok csak ilyen 1 pontosak voltak. 3 részből állt és ha minden részből 4 pontot összeszedek akkor már megvan a 2es. Tudtam a nagy esszét meg a másik nagy pontosat is, remélem a számolásokat sem rontottam el :D Jó érzésem van a jeggyel kapcsolatban, tényleg normális kérdések voltak, de hát épp ezért mentem az első vizsganapra :) Remélem most azért nem kiabáltam el és nem jövök pár nap múlva legörbült szájacskával h naaa jól megmondtam puff nem sikerült. Jajj de égő lenne :D A csoportot írtam az mindig jobb, mint a B, mert abban vannak a tanárok első gondolatai és akkor még a normálisabb dolgokat kérdezik. Na mindegy most már túl vagyok rajta ooolyan jó érzés végre kicsit üldögélni, élvezni a semmitevést.(azon kívül, hogy jöhet az izgulás és az, hogy 2 percenként nyitom meg az ETR-t, hogy fent van-e már a jegy :D) A szobámat is kitakarítottam ezzel eltüntetve az utolsó kis tanulás-maradványt is. Holnap persze megint kezdhetek hozzá a polgári jognak de az nem olyan nehéz, még majdnem kedvem is van hozzá ezek után :D Most, hogy van időm, lefényképeztem nektek a szülinapi szerzeményeimet, amit már beígértem, este később pedig felrakom a kis karácsonyi dekorációt is :) Szeretem ha el vannak intézve a dolgok és úgy idegesített, hogy nem tudtam kipostolni amit akartam :D Na legyetek jók, szólok, ha megint vizsgám van, mert ezzel a támogatással mindegyik jól fog sikerülni :)


Thank you for all the kind words and finger crossings, I think they worked. The exam wasn't as bad as I expected. Of course there were also harder questions but those only worth one point. The test was divided into 3 parts and if I get at least 4 points in each, I'm good. I knew the big essay and the other task which worth a lot of points and I hope I didn't mess up the calculating :D I have a good feeling about the grade, they really asked decent questions, but this was exactly the reason why I choose the first exam date :) Well I hope I didn't jinx it and I won't be coming back with a sad face saying bumm I failed. It would be so embarassing :D I wrote the test "A" which is always better than the "B" because they make it first and the teacher puts his/her first thoughts in it which means the questions are maybe easier a bit. Well nothing to do, I'm over it now, it feels so good to just relax and enjoy doing nothing. (besides the fact that now I can start to be nervous and go online every 2 minutes to check if the grade is up yet :D) I cleaned my room making the last piece reminding of studying go away. I have to start studying civil law tomorrow though but it's nothing compared to this, I almost feel I'm in the mood for it :D Now that I have time I made some pictures of my birthday gifts which I promised and later tonight I will post the xmas decoration tip too :) I like when things are done, it bothered me so much that I can't post what I wanted :D Have a nice evening and I will tell you when I have an exam again cos with this cheering they all can only turn out good :)






őt már láthattátok/you saw this one before



így örülök, hogy vége:)/I'm glad it's over :)




You Might Also Like

7 megjegyzés

  1. :) biztos szuperjól sikerült, nyugi!
    Meseszépek a bagolykák *.*

    VálaszTörlés
  2. bagolycsalád. (: szorítok nagyon ..(:

    VálaszTörlés
  3. bizony van kis fülbevaló, gyűrű bagolytestvér és nagy bagolymama nyaklánc :) fel sem tűnt eddig, hogy mind olyanok, de úgysem együtt fogom őket hordani mert ezüst-arany:) köszi a szurkolást még jól jön, mert mostanában javítják :)

    VálaszTörlés
  4. ha ilyen jónak érzed, biztos jól sikerült!:)
    az a baglyos gyűrűűűű, KELL egy olyan! :D

    VálaszTörlés
  5. én is beleszerelmesedtem amikor megláttam :)

    VálaszTörlés
  6. az utolsó kép nagyon tuti!! :) bagolypuszi!

    VálaszTörlés
  7. köszi Brigi :) puszi oda iiis :)

    VálaszTörlés