Merry Christmas!!!

12/24/2011

Először is Nagyon-nagyon Boldog Karácsonyt Mindenkinek!! :) Csak most jutottam a géphez a mai napon először, mert sok volt a tenni-venni való. De nem is baj, ez a nap a családé :) Reggel kicsit még díszítgettem a lakást, apukám jött 11 körül, beraktuk a fát a talpba és kicsit hülyéskedtünk az udvaron az ici pici hóban amit kaptunk Karácsonyra :) Később még volt egy last minute utam a Tescoba, mert anyukám elfelejtette a tojást a sütibe..jaaaj :D Ezután ebéd és fadíszítés volt a program. És ha már díszítésnél tartunk, mézeskalácsot is dekoráltam. Az igaz, hogy kicsit el lett bénázva és inkább pogácsára hasonlítanak, de ez ne tévesszen meg senkit :D Alig bírtam már új mintát kitalálni rájuk, de szárnyalni engedtem kreativitásomat és csak sikerült :D Ezzel úgy elment az idő, hogy épp be tudtam csomagolni az ajándékokat és elkészülődni a vacsihoz. Úgy szeretem, hogy ilyenkor szépen fel lehet öltözni anélkül, hogy menni kéne valahova a kényelmetlen magassarkúban :) Nálunk a menü a szokásos avokádó rákkal volt, "másodiknak" pedig márnát ettünk (ez egy hal ha valaki nem tudná, én nem tudtam :D ) Anyukám beújított ezzel mondván, hogy egyszer tartsuk már rendesen a böjtöt és együnk halat. Azért mindannyian megállapítottuk a végére, hogy jövőre nem ez lesz :D Karácsonyra ez túl lightos. De semmi gond, holnap a nagyinál minden be lesz pótolva, ő egy egész kacsával vár minket pluszba pedig, hogy ne maradjunk éhesek csinált 10 töltött káposztát, csak ilyen nagyisan. Nem aprózta el :D A vacsi után jöhetett az ajándék bontás, nekem nem volt sok meglepetés, mert meg volt beszélve, hogy mit kapok anyukámtól, de azért egy kis apróságot becsempészett nekem :) Apukámtól pedig megkaptam örökre a fényképezőjét amit használtam eddig úgy örülök + odaadta a hozzá való külső vakut is. Neki így ingyen volt az ajándék, de én annál jobban örülök neki!(kiugrok a bőrőmböl ii) Igaz, hogy nem voltam itt egész nap, de ti velem voltatok a fényképezőm formájában és igyekeztem minél több dolgot megörökíteni nektek.
Készültem egy meglepivel is, ez pedig nem más mint egy kis videó ami alatt én énekelek. Nagyon szeretek énekelni, kb. minden nap szoktam ,
7 évig énekkaros voltam és mások azt mondják nem vagyok rossz így bátorkodtam felvenni és megosztani veletek. Még sosem raktam fel sehova a hangomat úgyhogy nagyon izgulok, főleg azért, hogy ne legyen égő és tetszen nektek :D  Hát akkor jó nézegetést és fülelést, még egyszer Kellemes Ünnepeket! :*


First of all Merry Xmas to everyone!!:) I could first come to the computer today, cos I had a lot to do, but I think it's okay cos today is dedicated to family :) This morning I was still putting up some decorations, then my dad came around 11 and we put the tree in the pine stand and stayed a bit in the garden having fun in the itsy bitsy snow we got for today :) Later I had a last minute trip to Tesco cos my mom forgot to buy egg for the cookies...oooh :D After this lunch and  tree decorating was the program. Talking about decorating, I also decorated some ginger bread. Okay the truth is we messed up a little so they look more like "pogácsa" but this shouldn't mystify anyone :D It was soo hard to come up with different patterns to each one of them but I let my fantasy fly and I somehow managed :D This took pretty long so I only had time to quickly wrap my gifts and get ready for dinner. I like that we can dress up nicely without going anywhere in the uncomfortable high heels. Our dinner menu was the usual avocados with shrimps and for "main corse" we got fish. It was an innovation from my mom's side cos she wanted to fast properly for this one time. Well we all agreed that next year we won't get this :D It was too light for Xmas. But no problem my grandma's food tomorrow will make up for everything. She is waiting for us with a whole duck and just so we won't stay hungry she made 10 stuffed cabbages too :D Just in grandma style, thinking in big.  After dinner we unwrapped our presents. There weren't too much suprises for me cos I agreed with my mom what I will get but still she still gave my some little things :) From my dad I got his camera for good which I was using so far plus he gave me the external flash belonging to the camera. So the presents were free to him but I'm just so happy for them! It's true I wasn't here all day long but you were with me in the form of my camera and I tried to capture as many things I could.
I also prepared with a suprise which is a little video and I'm singing under it. I love to sing, I usually do it every day and I was in a choir for 7 years. Others are telling me I'm not bad  so I gathered the strength and now I'm sharing it with you :) I've never put up my voice anywhere so I'm really nervous most of all cos I don't want it to be embarassing and I hope that you will like it :D Well enjoy viewing and the song, one more time Happy Holidays! :*

[karácsonyi képáradat/christmas pic overload]
















C-C, K-Karin, E-Erzsike(anyukám/my mom),B-Bent ( apukám/my dad)






ezekkel készültem a csomagolásra/I prepared for packing with these





én már nagyon mulatok :D /I'm having so much fun :D

kötelező "gyerek a fa alatt" kép :D / mandatory "child under the tree" pic :D







félelmetesen nagy rákok / big scary shrimps



de cukik, tuti valami érdekeset láttak :) / so cute, they must have seen smth interesting :)


haha apukám nyomtatott nekem tulajodonsi oklevelet/haha my dad printed me a certificate


ééés akkor a videó/aaand the video:


You Might Also Like

10 megjegyzés

  1. a videót még nem tudom meghallgatni, m mindenki alszik már, csak én csücsülök a fa alatt a fényekben, és nem találok sehol fülhallgatót..:D de én tudom, hogy csodaszépen énekelsz, úgyhogy baj nem lehet:) a képek csodásak, de jó, hogy megkaptad a gépet, üdv a csapatban. bár a kajcsikat nem enném, m finnyás vagyok, a szoknyid és a karifás képek annál jobban tetszenek!!!! amazing:)

    VálaszTörlés
  2. ááh várj amíg meghallgatod, én minél többször teszem annál több hibát találok benne :D A halacska annyira nem is volt nyerő de a többi bejött, kókuszgolyóóó is volt kedvenc :) Bizony örülök a gépnek, bár mondjuk eddig is használtam, de legalább most már tuti nem kell visszaadni :D Apukámé az érdem, hogy tűrte, ahogy pózolok :D

    VálaszTörlés
  3. GYÖNYÖRŰŰŰEN énekelsz :) aranyos vagy nagyon, hogy énekeltél nekünk, köszönjüük :*

    VálaszTörlés
  4. ááá.. ksözönjük ezt az ajándékéneket. tényleg csodamesésen énekelsz.. (:
    és az ajándékod meg.. uuu. irigyvagyok.:D
    meg a hóért is. itt kb tavaszi időjárás van...-.-"
    és most már értem, hova kellett az alliwantforchristmas-os kép. (:
    boldogsáágosszépkarááácsonyt. (:

    VálaszTörlés
  5. Kariiiin:D Nagyon szép hangod van! olyan jó volt hallgatni:D

    Boldog Karácsonyt:)

    VálaszTörlés
  6. jaaaj akkor tetszett huhh kicsit megnyugodtam :D tisztára be voltam feszülve amikor megláttam, hogy vannak megjegyzések :D köszönöööm lányok sokpuszi nektek, örülök, hogy át tudtam adni a karácsonyi hangulatot! :))

    VálaszTörlés
  7. jajjj Karin hát ez gyönyörű volt!!!!! :O :) és meseszép vagy a képeken! Boldog Karit Karin!! :)

    VálaszTörlés
  8. háhá karit karin, hallom, ahogy mondod és nevetsz rajta :D én legalábbis kicsit nevetek. Köszi Dóriii a sok dicséretet :) Boldog Karácsoooonyt add át Viktornak és a kis Tutunak is :)

    VálaszTörlés
  9. még mindig csodás hangod van Karin!! most komolyan mondom, hogy most érkezett meg a karácsonyi hangulatom a daltól!! írtó cuki vagy!!

    VálaszTörlés
  10. jajj Brigi nemár :$ köszönöm szééépen :))

    VálaszTörlés