Tuesday the 13th

12/13/2011

Na már csak egy nap ebből a förtelem tantárgyból és remélhetőleg nem kell többet ránéznem. A mai bv. vizsgám kettőkor nagyon vicces volt, puskázni akartam és első sorba kerültem mert már csak ott volt hely, de nem baj ott is lehetett. Ez ilyen nyíltan puskázós tantárgy, de én legalább minden órára bejártam ettől függetlenül. Jó nagyot nézett a tanár amikor meglátta hogy vagy 200-an jöttünk vizsgázni holott órára csak 20-an jártunk :D Mivel jó kedvem volt és a pénzügy is jól megy megengedtem magamnak egy kis pihenőt és elmentünk C-vel a plázába enni és végre megvettem az áhított cuki babzsákfotelemet amit anyukámtól kaptam szülinapomra. Ennek örömére a tanulós fejemet leváltottam, megmostam a hajam és felhúztam a szép új kabátomat, amit C-től kaptam a szülinapomra. Annyira tetszik, tudom, hogy csak sima fekete, de évekig kerestem ilyet, sosem volt jó a fazonja vagy a gombja vagy valami más. Van hozzá szőrös gallér is de azt most itthon hagytam. A mai tanulás adagot befejeztem úgyhogy filmet fogunk nézni reggel pedig nagyon korán kelés, mert C-nek el kell érnie a gépét :( Jó éjszakát és erőt kitartást ha ti is tanultok! :)


Phew, only one day from this horrible subject and then hopefully I can put it away for forever. Today my exam was pretty funny, I wanted to cheat a bit but I ended up in the 1st row because all the other seats were taken. But no problem we could do the cheating there too. The teacher knows exactly what we are doing under the table, actually he told us that he doesn't mind. Anyway I was always there in the class at least, he was pretty suprised when he saw that we are about 200 students waiting to take the exam when only 20 of us attended the class during the year :D Because I was in a good mood and my finance law studies are going well I gave myself a little break and we went to the mall with C. We ate and I finally bought my cute bean sac chair which was a gift from my mom for my bday. Because of going I changed my "study head", I washed my hair and I wore my brand new, beautiful coat which is from C as a bday present. I love it so much, I know it's a simple black one but I was looking for one for a long time but there was always something on it I didn't like. A furry collar also belongs to it but I left it at home this time. I finished studying for today so we will watch a movie and sleep because we have to get up really early tomorrow. C has to catch his flight :(  Good night and a lot of strenght if you are also studying! :)






hihi én így tanulok :D/hehe I'm studying like this :D
ilyen az enyém is csak feketében/mine is like this but in black

You Might Also Like

4 megjegyzés

  1. áh. nagyon tetszik a babszákod is meg a kabátod is. meg a hajadba is egyre inkább beleesek.
    C amúgy milyen gyakran tud jönni hozzád?

    VálaszTörlés
  2. köszi szépen:) a hajam most már nekem is tetszik, de nem volt választás kérdése, mert tudtam, hogy meg akarok szabadulni a szőkétől :D Hát, hogy C mikor tud jönni, változó de azért minden hónapban tudunk találkozni és van amikor többször is. Általában felváltva megyünk csak most a vizsgák miatt nekem kicsit nehézkes lenne meg amúgy is szülinapom volt :)

    VálaszTörlés
  3. Én azthittem a hajad direkt ien deepdye fazon, húú én bele sem merek gondolni, hogy mi lesz ha egyszer megunom a szőkét.

    VálaszTörlés
  4. nem, ez még egy tavalyi elhatározás volt, nagyon szőkére sikeredett a festés, nem volt kedvem mindig fodrászhoz járni, Dániában is voltam ott meg nagyon drága és gondoltam itt az idő lenöveszteni, amúgy is már elfelejtettem milyen az eredeti színe :D most meg még divatba is jött, kész szerencse :)

    VálaszTörlés