unexpected obstacle

1/21/2012

Hát gyerekek ez a nap mindenhogy alakult csak úgy nem ahogy terveztük. Tegnapról annyit, hogy a mozi elment, de nem nézném meg a filmet megint (Jack és Jill) Ma reggel az első utunk a jégkori pályára vezetett onnan mentünk volna vásárolni és végül strandolni. Na ebből korizás és kórház lett..Már az utolsó körünket mentük és  mivel én gyorsabban mentem, mondtam anyukámnak, hogy fejezze be a fél körét és várjon meg én addig lemegyek egy egészet is. Valahogy ezt nem hallotta és ment tovább, mondom oké akkor ennek a körnek a végén megyünk ki és megint előre mentem és mire utolértem megint látom, hogy ül a jégen, épp segítik fel. Azt hittem kicsit elesett, mert annyira nem biztos a koritudása, de amikor odaértem láttam, hogy nagyobb a gáz. A lényeg, hogy hívni kellett a mentőt és egy sor röntgen után kiderült, hogy szilánkosra tört a csuklója, úgyhogy kapott egy ideiglenes gipszet és holnap megyünk vissza az állandóért aztán jövőhéten is van egy látogatásunk a röntgenen. Ha nem mozdulnak el a csontok akkor műteni sem kell. 6 hétig most egykezes lesz, de legalább a bal tört el (jobb kezes) Pont beszéltük, hogy még szóltam is neki a kör előtt, hogy akkor itt vége ugye? Mintha valahogy tudtam volna... Na mindegy, ezzel ugrott a mai program, de azért délután elmentünk kicsit sétálni, mert a kezdeti ijedtség elmúlt és jól érezte magát. Az Árkádba is benéztünk, de ugye nem tudott semmit próbálni és én sem nézelődtem nagyon, hogy jöhessünk haza és pihenjen. Össz vissz egy napszemüveget vettünk, majd megmutatom :) 


Well today turned out totally different from what we planned. Just a sentence about yesterday, the cinema was ok but I wouldn't wanna watch this movie again (Jack and Jill) This morning our 1st way led to the ice skating ring then we planned to go shopping and to the swimming pool at last. Instead we ended up skating and going to the hospital.. We were skating our last round and because I was faster I told my mom to finish her half round and wait for me, meanwhile I was able to go a whole one. She somehow didn't hear this and went for another round so I said, okay we finish after this one and I went ahead again. The next thing I saw that she was sitting on the ice and someone was helping her up. I thought she just fell a bit cos her skating skills are not perfect but when I went there I saw there is a bigger problem. The point is that we had to call an ambulance and after some x-rays it turned out that her wrist is broken into million pieces so she got a temporary cast and we are going back tomorrow for the final one. We also have a visit in he hospital for next week to see how it heals. If her bones are staying the way they are she doesn't need surgery. So for 6 weeks she's gonna be one handed. at least it was her left wrist which broke (she is right handed) So bad, I just told her "this is our last round right?" like I felt smth is gonna be wrong.. Well nothing to do now, so today's program is postponed. We still went for a little walk cos after the fright she felt good. We also looked a bit around in the mall but obviously she couldn't try any clothes, and I didn't either in order to come home earlier and give her some rest. We only bought sunglasses, I will show them to you in a future post :)






You Might Also Like

11 megjegyzés

  1. Jaaaj szegény :( Jobbulást neki!!

    VálaszTörlés
  2. igen igen. jobbulást anyudnak!!!
    és örülök, hogy nem lett nagyobb baj!
    pusziiiik

    VálaszTörlés
  3. hát igen lehetett volna nagyobb is, de így az utolsó kör felénél lehetett volna már az is ,hogy szépen kisétálunk és nincs baj :)

    VálaszTörlés
  4. de édes a képen anyud ahogy mutatja a kezét:)jó látni hogy nem lett komolyabb baja:$ ez is bőven elég!Jobbulást neki:)

    VálaszTörlés
  5. ez lett a legvidámabb kép, de ő akart ilyet :) nekem is jó volt látni, hogy már kicsit feléledt és nem olyan szomorkás :)

    VálaszTörlés
  6. Óó, nagyon hasonlítasz rá! :) Remélem gyorsan meggyógyul, jobbulást kívánok én is :)

    VálaszTörlés
  7. mii komooly? pedig mindenki azt mondja, hogy inkább apukámra :) mondjuk most a fejem nekem is hasonló volt mint az övé, kicsit lestrapáltak voltunk :D átadom neki :)

    VálaszTörlés
  8. jujj szegény, jobbulást neki :) de milyen furi h érezted, hogy menni kéne...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. jaja megóvtam volna ettől a hülyeségtől :D na nem baj, a sok jókívánságtól már jobban is van :)

      Törlés