The red scarf

3/19/2014



Pár napja épp Adrihoz indultam, amikor a postaládámba bedobták ezt a sálat, amit az ebay-ről rendeltem. Januárban kellett volna érkeznie, akkor még több értelmét láttam volna a sál viselésnek, de az utóbbi napokban elég szeles volt az idő, így talán egy kicsit még ki tudom használni :) A képeket még vasárnap csináltuk, amikor még nagy tanulásban voltam, de tegnap végre túlestem az első államvizsgámon és ötöst kaptam :) Idén új szabályt vezettek be és nem tudjuk meg előre, hogy melyik bizottsághoz kerülünk csak a vizsga napján. (eddig is csak egy héttel előtte derült ki) Nálunk ez sokat számít, mert sajnos egy-egy tanár teljesen más anyagot kérdez és jó lenne előre tudni, hogy miből készüljünk. Annyira megkönnyebbültem, amikor beértem reggel a suliba, mert az ajtón kint voltak az infók és az egyik legrendesebb tanárhoz kerültem, ami azt jelenti, hogy ha nála tudod az anyagot, akkor nem kezd el mindenféle, anyaghoz nem kapcsolódó kérdést feltenni csak azért, hogy lerontsa a jegyed. Nagyon jó érzés túl lenni rajta, de holnaptól megint nekiállok, mert április 7-én közigazgatási jogból lesz jelenésem. Ja és ha a tegnapi nap nem lett volna elég jó, az évfordulónk is aznap volt, amit egy éttermi vacsorával ünnepeltünk :)

I was on my way to Adri the other day when the mailman brought me this scarf, which i ordered from ebay. It was supposed to arrive in January which would have been much better, considering the weather, but it was pretty windy here in the past few days, so maybe i will be able to use it after all :) The pictures were taken on Sunday when i was still busy with studying, but yesterday i finally went to take my first final and i got the best grade! :) There is a new rule this year so they don't let us know which board will be examining us until the exam day. (in previous years the students were able to know it one week before the exam) It's important for us to know the teacher who will be asking the questions beforehand, because they all have such different expectations. I was very relieved when i went to school yesterday morning and i saw that i got one of the nicest teachers, which means if you know your answers, he won't be asking more question unrelated to the topic, just to make your grade lower. It's so nice to be over with it, but i will be studying from tomorrow again, because my next exam is on 7th April. Oh, and if yesterday wouldn't have been awesome already, we had our first anniversary with Ádám, which we celebrated with a dinner in a nice restaurant :)














You Might Also Like

2 megjegyzés

  1. Juhuu az első körnek, juhuu az évfordulónak és persze a piros sálnak is, szimpi. :) Nekem a szakdogák védése és az egymás utáni kétszakos (magyarul két tételes) államvizsga is elég volt, mindig is felnéztem jogász végzettségű barátnőimre, ismerőseimre, h ők hány kört szenvednek és aztán 2 év múlva a nemtommilyen szakvizsga, őrület. ^^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ó ne is mondd, még csak az első kör van kész, remélem a többi is ilyen jól megy :) Igen ha végzünk akkor 3 év jó élet és jöhet a szakvizsga, de arra még nem merek gondolni :D

      Törlés