GÖRÖGDINNYÉS-PARADICSOMOS SALÁTA

8/01/2019


 A kissé szokatlan összetevők ellenére ezt a salátát nem csak az olyan csodabogaraknak ajánlom, mint én, aki kb. minden újdonságot kipróbál, hanem arra bíztatnék mindenkit, hogy legalább egy próbát tegyen ezzel a frissítő nyári salátával. A szuper ötlet @mennyimentes fejéből pattant ki, így amikor megláttam Instagrammon nem tudtam ellenállni és az én verziómat rögtön másnap elkészítettem. A hozzávalókat és az instrukciókat is tőle lestem nézzetek be hozzá is mindenképp!



Hozzávalók

500 g görögdinnye
260 g paradicsom
1 közepes fej lilahagyma
50 ml olíva olaj
2 ek balzsamecet vagy vörösbor ecet
3 tk kristálycukor
1 tk só
6 nagyobb bazsalikom levél
bors


A görögdinnye belsejét kiszedjük, a paradicsomot és a dinnyét kisebb kockákra vágjuk. A hagymát felszeleteljük, majd a zöldségeket é a gyümölcsöt egy tálba tesszük és megszórjuk a sóval és a cukorral, összekeverjük, majd 15 percig állni hagyjuk. Ezután ráöntjük az olíva olajat és a balzsamecetet, jól átforgatjuk a hozzávalókat, majd hűtőbe tesszük 1-2 órára, hogy az ízek jól összeérjenek. A salátát tálaláskor megszórjuk a felaprított bazsalikommal és a borssal.


You Might Also Like

0 megjegyzés